Pál apostol korában, az ókori sokistenhívő vallásosságban istenként tisztelték a természeti erőket, a természet jelenségeit. Az apostol fent idézett megállapítása azonban nemcsak az ő korára érvényes, hanem ez a jellegzetes
emberi magatartás mind a mai napig. A teremttt dolgokat csodálja, értékeli
az ember, de az egy szinttel feljebb lévő Teremtő, aki mindezt megalkotta, már
csak ködös bizonytalanság, vagy pedig még létezése is kérdéses. Addig még csak
eljut az ember, hogy elismeri: a természet világa – értsük most ezen az egész Univerzumot
– mérhetetlenül hatalmas, bámulatra méltó valóság, megismerni sem
tudjuk maradéktalanul. Ott azonban már megáll, elakad, hogy a természet fölött álló Teremtőt felismerje, sőt tisztelje. Miért van ez így?