- Vau, vau, vaff, vaff! – döng a néni vaskapuja.  Sajnos, Bundás megint megszimatolta a cicát. A fekete puli éles hangon méltatlankodik.

- Jaj, Mirci! – kapja fel Ági a cirmost. - Mindjárt kidugja a fejét Mérges néni! - De nem. Úgy látszik, most mással van elfoglalva. Mehetnek tovább nyugodtan a szegfűillatú kert mellett.

- Szervusz, Ágika, megint elkísért a cicád? – néz ki a következő ház ablakán egy szomorú arcú néni, Katica anyukája. -  Tegnap délután is itt ült a sarkon. Nagyon szerethet téged.

- Csókolom, Vilma néni! Igen, Mirci mindennap eljön elém – mondja Ági udvariasan, aztán gyorsan hozzáteszi:

- De most sietnem kell az oviba, csókolom!

- Persze, kicsim, menj csak! Te mehetsz… – hallja még Ági, ahogy gyors léptekkel befordul a sarkon.

       A kislány igazából az ő ablakuk alatt is szívesen lehajolt volna, hogy észre ne vegyék. No, nem azért, mert olyanok lennének, mint Mérges néni. Sőt, nagyon is kedvesek. Csakhogy egyetlen kislányuk gyógyíthatatlan beteg. Valami külföldi betegsége van – töri a fejét Ági.  Beszélték otthon a múltkor. Amerikai? Vagy angol? Igen, emlékszik már, Katicának angolkórja van, így mondta anyja. Nem is értette korábban, miért nem megy hozzájuk játszani, amikor csaknem egyidősek. Katica nem tud járni, meg beszélni sem. Igen, ez tényleg szomorú.

Olyan baromfiudvart nem látott még ő soha, mint amilyent Kálmán bácsi épített beteg kislánya gyönyörűségére. Csodaszép, zöldre festett házacskákat, piros oromdísszel! Alul laknak a kacsák és a libák. Házuk előtt lapályosan kiépített medence van, abban fürödhetnek. A felső rész a tyúkok és a nagyhangú kakas birodalma. Pirosra festett létrán mehetnek fel aludni. A következő ólban szelíd szemű nyuszik pislognak ki a faragott, drótrácsos ajtók mögül. Még galambdúc is ékeskedik az udvaron. Anyjától tudja, hogy Katicát hányszor körbeviszi ölében az édesapja. Tartja az erőtlen testet, a nehéz fejecskét, és nagy hangon utánozza az állatokat. Vilma néni már nem bírja el Katicát, gyenge a szíve a sok szomorúságtól. Ágit kérte is anyja, hogy vigyen hozzájuk egy kis vidámságot.

       De ő nem szeretne menni. Még csak 6 éves, mit tudna tenni? Aztán meg ott van Ildi is, Ági nővére. Ő már 11 éves. Miért nem őt küldik? Persze, Ildi iskolás, ő nem ér rá. Neki tanulnia kell. Jó kifogás, még vele sem akar babázni!

       Gyorsan eltelt ez a délelőtt. Ági szereti az új óvónénit. A kapuig kíséri és a lelkére köti, hogy jól nézzen körül, amikor átmegy a másik oldalra. Ő mosolyog, aztán nekilódul az utcának. Közel laknak, mindjárt hazaér.

       Már jó illatok szállnak a konyhából, de az ebédig még van egy kis idő. Ilonka néni még nem érkezett meg. Anyának volna ötlete, mivel töltse addig az időt, de Ági inkább a szekrény aljában szeretne körülnézni, Ildi régi játékai közt. Rá is lel a babára. Kicsit mindig irigyelte, az övé jóval kisebb. De milyen poros! Hirtelen elhatározza, hogy megfürdeti. Jó idő van, a ruháit is kimossa, a kis szoknya és a blúz sem tiszta már.  Vizet visz ki a kertbe egy lavórban, a szappant, törölközőt is odakészíti. Anyja figyelmezteti, nehogy butaságot csináljon, de ő megnyugtatja, hogy csak játszik. Levetkőzteti a babát, beszappanozza, átdörzsöli, hisz a szemek és a száj szögletében már megült a por. - Ágikám! Hol vagy? Hadd lássalak, mekkorát nőttél? – hallja a kedves nagynéni hangját.

- Jövök! – kiált örömmel, s a babát a vízben hagyja, hadd ázzon le róla a piszok. Ebéd után befejezi majd a fürdetést. Vidáman ugrik Ilonka néni nyakába.

-  Jár az idő – mosolyog anya.

Az ebéd nagyon finom, a néni is dicsér mindent. A habrolád receptjére részletesen kíváncsi. Ez nem érdekli Ágit. A felnőttek olykor nagyon unalmas témákat tudnak előhozni... A betegséges beszélgetéseket ki nem állhatja. Ám ezek rendre előkerülnek.

• Te kedvesem! Mi van azzal a szegény, angolkóros kislánnyal, akit a múltkor idehoztak a babakocsiban?  Nem javult az állapota? – kérdi a nagynéni.  Anya hangja szomorú, ahogy róla beszél.
• Sovány kis madárka, nem fejlődik. Csak a keze-lába nő, hisz már 5 éves. Meg is kellett hosszabbítani a babakocsi lábtartóját. Még jó, hogy az apja ezermester.
•  Olyan szép kis arca volt, emlékszem! – sóhajt Ilonka néni.
• Igen, igen, és a gyönyörű, göndör haja, a mélybarna szemei… De hát, azóta sem beszél szegény, egy szót sem. Nagy bánat ez…  Mondom is Áginak, menne át néha. Vilmának is jó lenne. De nem tudom rávenni.
• Ó, te kis tündérem! - néz unokahúgára Ilonka néni. – Hiszen te olyan vagy, mint a napsugár! Ha te valahova betoppansz, ott mindenkinek jó kedve lesz. Nem akarom én elhinni, hogy nem vinnél ebből a sok napsugárból annak, akinek egy szikra sincs. – Ági kezdi kényelmetlenül érezni magát. Hirtelen eszébe jut Ildi babája. Már biztosan felázott a rárakódott por, be lehet fejezni a fürdetést. De jaj, mi történt? A papírmasé babafejről nem csak a piszok, hanem a festék is leázott! A szemek eltűntek, a szájon csak egy pontnyi pirosság maradt. A papír megpuhult és kezd összelapulni. Ági borzasztóan megijed. Nem tudja  mit tegyen, dühösen nyeli könnyeit. Haragszik az egész világra, főleg azokra, akik olyan babát csinálnak, amit nem lehet megfürdetni. Fel-alá járkál a kertben. A drótkerítésen át hirtelen meglátja, hogy a szomszédban kidobásra ítélt holmikat raktak egy kupacba. Pompás gondolata támad, nem is sokat tétovázik. Lábujjhegyre áll, és áthajítja Ildi szétázott babáját a lomok közé. Aztán szívszorítva szalad be a házba, és nekiáll rendet rakni a konyhában.  Amikor anyja visszatér, nem is érti, hogy Ági miért segédkezik olyan szorgosan…

Másnap az oviban sincs kedve játszani. Sétálgat a nagy fa körül, hogy ne kérdezgesse az óvónéni. Folyton maga előtt látja a történteket. Egyszer biztos kiderül minden. Miért is nem mondta meg anyunak? Ám otthon senki nem szól a babáról, de Ági szívét a sötét titok elszomorítja. Anya látja is, hogy valami gond van kislányával.

• Hol vannak a napsugarak az én kislányom szeméből? – simítja meg a haját. – Mi a baj, kincsem? Történt valami az óvodában?
• Nem, semmi, csak most nincs jókedvem – mondja a kislány. Kimegy az udvarra, és szólongatni kezdi a cicát. Mirci elő is kerül hamar. – Átmennék most egy kicsit Katicához – mondja a kislány. Anya örül, de nem meri dicsérni előre, nehogy kislánya meggondolja magát. Csak bátorítólag teszi hozzá:
• Vigyél át valami érdekeset, amivel felkelted a figyelmét. – Ági hálásan néz anyjára, aztán a szobába szalad, és kiveszi a vázából a csokorba kötött rezgőfüvet.

Most egyedül indul útnak. Lassan araszol a sarok felé, de nem hajol le az ablakok alatt. Nem baj, ha észreveszik. Meglepődik, mert Mérges néni a kapunál áll és simogatja Bundás fejét.

• Hova, Ágika, azzal a csokorral? – A kislány alig tud szólni:
• Csókolom… Mmmé… Horváth néni! Katicához megyek játszani – válaszol zavartan. És még vissza is néz, hogy jól látott-e. Igen, ő Mérges néni. De most nem mérges. Mosolyog. Őrá. Majd megjegyzi:
• Várj csak! Kinyílt már néhány szál szegfű. Vidd át ennek a kis szegénynek! -  Ági csak ámul, majd átveszi tőle a halványlila kis csokrot.  Nagyot szippant, és őszintén mondja:
• Nahát, hogy ennek milyen jó illata van! Biztos örül majd Katica. – Mély lélegzetet vesz és nagy elhatározással benyit a csikorgó vaskapun.

     Óriási, égővörös kánnavirágok köszönnek rá a lépcső mellett. Nurmi, Vilma néniék németjuhásza felnéz „pilóta-fülke”- kutyaházából, amit Kálmán bácsi készített számára egy kimustrált repülőgépből. A kutyaőrhely a pirosbelű körtefa mellett van, ott áll Katica babakocsija is. Biztosan a nagymama tolta a fa alá a kislányt. Tudja, hogy Nurmi az életét is odaadná érte. Ági érkeztére a kutya füle megmerevedik, de szeme nem ellenséges. Látványos lustasággal fekszik vissza a babakocsi árnyékába. Ági rámosolyog, érti ő Nurmit. Aztán odalép a kis beteghez.

• Szervusz, Katica! Eljöttem hozzád játszani. Örülsz neki? Hoztam neked szegfűt. Horváth néni küldte. Ugye milyen szép? És illatos is – bátorodik meg egyre jobban, ahogy látja, hogy a kislány tekintete belekapaszkodik az ő szemeibe.
• Szagold meg! Ugye jó illata van? Hapci! – tartja Katica orrához a virágot, és utánozza a tüsszentést. A kislány halványan elmosolyodik. A rezgőfüvet is kipróbálja, hallja-e Katica a finom rezgést. Igen, Katica szemei elkerekednek. Ági addig ismételgeti ezt is, azt is, amíg látja, hogy tetszik a kislánynak. Aztán megmozdítja a kocsit.  Nem könnyű, de bírja. A baromfiudvar irányába tolja. Aztán rájön, hogy a kislány nem tudja elfordítani a fejét. Akkor a kerítés előtt finoman billent a kocsin, hogy Katica láthassa az állatokat. Majd húzogatja kicsit, megmutatja neki a piros virágokat. Ekkor lép ki Vilma néni. Könnyein át is mosolyog.
• Néztelek az ablakból. Hogy te milyen jó kislány vagy!

Ági arca a kánnavirágokhoz hasonló színűre vált.

• Dehogy, Vilma néni! Katica olyan aranyos. Nagyon jó vele játszani! Ő egy igazi baba!
• Igen, egy igazi baba - érti el Vilma néni belenyugvó mosollyal. – És hidd el, senki sem örül neked annyira, mint ez a nagy baba. De lassan be kell vinnünk, kislányom, este lesz.

Ági még egy kis időt kér. Emlékszik, hogy játszott egyszer a nagymama a kislánnyal. Most is ott lóg a kötélen a fehér zsebkendő. Ráteszi a kocsi tolókarjára, és le-föl sodorja, hogy elrepüljön. Mondókát is talál hozzá: - Sodrom-sodrom, jaj, elejtem! Sodrom-sodrom, jaj! – A zsebkendő lassú lebegéssel esik a kis beteg arcára, mellére, hasára. Katica kacagása betölti az udvart.

     Ági megígéri Vilma néninek, hogy ezután mindennap átjön. Hisz ez van olyan jó, mint a rét, mint az integetés. Ez jobb is annál. Ági kis szíve mintha kezdene megnyugodni. Milyen tiszta öröm Katicával „babázni”. Tologatja majd az utcán is. Talán megengedik. Hadd lásson világot a kis beteg. És akkor eszébe jut az a másik baba. Tudja, hogy az öröm csak akkor lesz teljes, ha azt is meri vállalni. Most van elég bátorsága, hogy elmondja anyának és Ildinek is, ha hazajön. Visszakéri a szomszéd nénitől…

       Anyja hangját hallja, valakivel beszélget a kertben.

-Igen, ez olyasmi, mint Ildikómé… De nem értem, hogy került oda. - És Ági éppen látja, ahogy a szomszéd néni átadja a tönkretett babát.

Talán Laci dughatta el Ildi elől… Aztán elfeledkezett róla… Az eső meg szétáztatta – mondja anyja elgondolkodva. - Majd előveszem azt a gyereket.

Ági földbegyökerezett lábbal áll a kerti úton. Kis szíve majd kiugrik a helyéből. Aztán anyjához rohan, és kitör belőle a sírás.

-Laci nem csinált semmit! Én voltam! – csuklik el a hangja. – Én hagytam a vízben, hogy leázzon róla a piszok. És… én dobtam át… Nagyon féltem… Anya, tudom, hogy rossz voltam. Csak kérlek, ne azzal büntess, hogy nem mehetek át Katicához. Mert, mert – sír Ági – olyan boldog volt! Úgy örült nekem! Ő egy igazi baba, anya!

Anya látja, hogy kislánya szívében valami nagy dolog ment végbe. Magához öleli, úgy súgja neki:

- Na, ne sírj már, kincsem, hiszen te nem akartad, hogy tönkremenjen az a baba.  Ildi meg már úgysem akar babázni.  De ha szeretnéd, beáztatjuk újra, és megcsináljuk együtt. Jó?                                                                                                                       

 Szerző: N. Őri Irma  

A teljes írás lapunk 53. számában olvasható.
A lapszám megrendelhető elérhetőségeink valamelyikén.