A holocén volt a mi Édenkertünk. Az évszakok ritmusa olyan megbízható volt, hogy egyedülálló lehetőséget adott az emberi fajnak. Civilizációnk kezdetén még minden stabil és kiszámítható volt. A fitoplanktonok az óceán felszínén és az északi féltekén elterülő végtelen erdőségek biztosították a légkör egyensúlyát. A hatalmas síkságok hatalmas állatcsordákat tartottak el bőséges legelőikkel. Az egyenlítőt övező sűrű esőerdőkben növény nőtt fölé, hogy a lehető legtöbb napenergiát hasznosíthassa, ezzel nedvességet és oxigént juttatva a globális légáramlásba.

A sarki jég kiterjedése is kulcsfontosságú volt, mivel fehér felülete visszaverte a napsugarakat, ezzel az egész Földet hűtve. A mangroveerdők  és korallzátonyok többezernyi kilométernyi partszakaszon szolgáltak halfajok ívóhelyéül, ahonnan később kifejlett példányokként a nyílt vizekre úsztak. A körülöttünk nyüzsgő gazdag élővilág kulcsfontosságú volt a stabilitáshoz.

A száraz és esős évszakok óramű pontossággal váltakoztak minden évben. Ázsiában a szelek mindig éppen időben hozták meg a monszunt. Északabbra a hőmérséklet márciusban megemelkedett,  meghozva ezzel a tavaszt. És magasan is maradt egészen októberig, az ősz beköszöntéig. És a teljes élővilág hozzászokott egy szelíd, kiszámítható ritmushoz: az évszakokhoz.