Az éremnek legalább két oldala van, a Pireneusoknak is, ha csak nagyjából tekintjük át a hegyet, és az mégsem lehetséges, hogy ha már láttuk az egyik – a francia - oldalát akkor félbehagyva a vállalkozást, ne tekintsük meg a másik – a spanyol - oldalt is. És ha az északi fertályon március elején, a Covid-19 vírus intenzitásának kezdetekor tettünk látogatást, a déli „lankákon” a vírus tombolásának „remélhető” végén sikerült barangolnunk.

Európa egyik utolsó vadonja

Végre eljött a nap, amit arra szánunk, amiért ilyen hosszú utat tettünk meg: ellátogatunk az Ordesa Nemzeti Parkba. Könnyű dolgunk van. Új szállásunktól alig pár kilométer Torla középkori városa, ami önmagában is egy kis ékszerdoboz lenne, ha nem torlódnának fölibe a csaknem 3000 méter magasra felszökő sziklafalak, melyek így együtt elképesztő látványt nyújtanak. Mese nincs, lerakjuk a kocsit, megvesszük a buszjegyeket – melyek egyben a parkbelépésre is feljogosítanak – itt ugyanis csak gyalogszerrel, illetve busszal lehet közlekedni. Európa egyik utolsó vadonjában vagyunk – Norvégiában, Svédországban akadnak még ilyenek – itt nincsenek felvonók meg liftek, fogaskerekű vasutak, éttermek és vásáros bódék, csak a puszta, vad természet a maga fenséges szépségében.

A buszból az úton zergéket látunk, ami nem is olyan rossz kezdetnek. A végállomáson megiszunk egy jó hideg üdítőt, és mint mindenki, gyalogszerrel indulunk el az Ordesa-völgyben (Valle de Ordesa). A sétaútvonal félkörben kerüli meg a Punta Tobacor (2779) lépcsőzetes sziklafalát, míg jobb oldalon 2400-2500 méteres sziklacsúcsok sorakoznak. Ki hinné, mi van nekünk itt Európában! Az ember sétál a vadvirágos réteken, majd betér az őserdőbe. Hogy miért őserdő? Mert olyan, amilyennek lennie kell. Párás, árnyat adó, mohával, gombával, ősfa-matuzsálemekkel tele. Nincs minden harmadik fa (különösképp a legszebb, legvastagabb törzsűek) kivágva, összedarabolva, nincs az erdő alja ágakkal szemetelve, illetve kitisztítva (mint azt pár hete például Lauterbrunnen-ben  (Svájc) tapasztaltuk: döbbenetes emberi beavatkozás, vagyis mindenre kiterjedő, végzetes pusztítás. Ha fölnéz az ember, csodálatos sziklaszirtek, ha lenéz, az árnyas sétány mellett csörgedező patatok, iható források, virágok, gombák, mohák. Ha letér a gyalogútról, dörgő robajú vízesések hadában gyönyörködhet, és az ember csak menne tovább és tovább… Nincs is kedvünk visszafordulni. Az igazi hegymászó persze nem éri be egy kényelmes andalgással, alulról fölfelé tekintgetéssel, hanem a csúcsra szeretne feljutni, és onnan letekinteni. Ehhez persze idő kell, és mászásra vállalkozó túratársak is, ami nem megy egykönnyen. Már tavasszal, a Cirque-Gavarnie megpillantásakor eldöntöttem, hogy amikor alkalmam adódik, kalandkedvelő túratársakkal körbejárom a pár napos gyalogtúra útvonalat, vagy a francia oldalról (Cirque-Gavarnie) indulva le egészen Torla városáig, majd vissza, vagy éppen megfordítva.

A telejs cikk magazinunk 57. számában olvasható...

A teljes írás lapunk 57.számában olvasható.
A lapszám megrendelhető elérhetőségeink valamelyikén.