Hogyan szelektál a legkülönfélébb gondolatok között? Döntéseit számos, egyéni tanulságok alapján kidolgozott, szubjektív szabályrendszer alapján hozza meg. Például, mielőtt véleményt formálunk egyes kérdésekről, leginkább először a saját érdekünket vizsgáljuk meg, valahogy így: „Engem ez mennyiben érint? Hátrányom vagy előnyöm származik belőle? Ettől majd kevesebbet fogyaszthatok? Mondjak le kedvelt időtöltésemről, élvezetemről, mindezt a magam és a családom rovására? Mért pont én hozzak ezért áldozatot?” Agyunk rövidre zárja a vitát, és elveti a bolond ötletet. Tapasztalat, hogya mások szempontjait is mérlegelő megoldás, pl. a szolidaritás magasabb rendű elve  csak összetettebb gondolkodási modelleknél kapcsol be.
Hogyan is írja le ezt a működési mechanizmust Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biológus? „Az agy olyan ravaszul dolgozik, hogy még be sem engedi azt az információt, ami ellentétben áll személyes érdekünkkel, mondhatom úgy is, hogy nem veszünk róla tudomást. Ha pedig olyat csinálunk, ami ellentétben áll elveinkkel, a magas elvekkel, akkor az agy mindjárt szolgáltat egy csomó érvet és indokot, hogy miért is kell nekünk úgy cselekedni. Ami pedig az embert vezeti, az egyszerűen a kívánság, az, hogy jobban akar élni. Szóval az igazságot összekeverjük az előnnyel.”
A bennünk élő mindezen törvényszerűségek magyarázatot adhatnak arra is, miért nem vagyunk képesek őszintén szembenézni a valósággal. Hiába figyelmeztetnek a légkörkutatók, hogy Földünket néhány évtizeden belül elpusztíthatjuk, ha így élünk tovább, hiába lőnek halomra  ártatlan embereket szomszédunkban egy „igazságos” háborúban, a vége mégis csak az: én nem engedhetek az igényeimből. De még nagyobb a kihívás, ha ezt a fajta gondolkodást nemcsak egyéni vágyaink éltetik, hanem naponta halljuk a médián keresztül politikai vezetők szájából is: történjék bármi, mi jobban fogunk élni...
Szintén másik nagy hírességünk, Selye János stresszkutató a biológiai törvényszerűségek szintjén a végeredményét is levezeti e gondolkodásmódnak: „Soksejtű organizmus az ember; testének sejtjei annyira egymástól függenek, hogy különkülön nem is tudnak megélni. Egyeseket az tesz nélkülözhetetlenné, hogy a szervezet táplálását látják el, másoknak a mozgatás és a helyváltoztatás szerepe jutott,egy harmadik csoport az élettevékenység összehangolását kapta feladatul... Azonban ki-kitörhet egy-egy forradalom valamely részletben, amely elfeledkezik a kollektív önzetlenségről. Ez az, amit ráknak nevezünk. És ebbe nem csak az egész szerzet pusztul bele, hanem vele együtt a lázadó rész is saját törekvése áldozatává válik.” Ezt a végeredményt akár el is kerülhetnénk, ha gondolkodásmódunk is követné immunrendszerünk bölcs, harminckét lépcsős döntését. Bárcsak ez a lapszámunk is ehhez vinne közelebb – akárcsak egy lépéssel!