Ilyen kijelentés szól erről a Szentírásban: „Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Irgalmas marad ezerízig, megbocsát hamisságot, vétket és bűnt, de nem hagyja büntetlenül.”(2Móz 34,6–7) Pontosított fordításban szól így ez az ige, ettől eltérő szöveget olvashatunk a Károli-fordítású Bibliában. Megfigyelhető azonban, hogy a bűnös szó ott kurzívval szedett, ami azt jelzi, hogy az eredeti héber szövegben ez a szó nem szerepel. Nem a bűnösről mondja Isten, hogy „nem hagyja büntetlenül” – hiszen akkor miben állna a megbocsátás –, hanem „a hamisságról, vétekről és bűnről”.

Sajnos az 1973-as katolikus fordításban, valamint a Magyar Bibliatársulat által kiadott (utoljára 1919-ben revideált), új protestáns fordításban sem történt meg a megfelelő korrekció. Ezek a fordítások úgy adják vissza a szöveget, hogy Isten – bár megbocsátja a bűnt – „nem hagyja egészen büntetés nélkül”. A szóban forgó Biblia-vers (2Móz 34,7) második része azonban Isten jogrendjében soha nem maradhat következmény nélkül az egyetemes erkölcsi törvény megszegése, a bűn. Ezért a bűn útjára lépett emberiség számára nyilvánvalóvá kellett tenni az erkölcsi törvény változhatatlan érvényességét.„Ha kegyelmet nyer egy gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.” (Ésa 26,10) Az igazságos büntetés kiszabása azonban az ember megsemmisítését jelentette volna (Rm 6,23). Isten viszont látott egy lehetőséget megmentésére, ezért esélyt akart adni neki a szívbeli megfordulásra, a bűn halálos betegségéből való gyógyulásra. És döbbenetes gyógyírt talált a probléma megoldására: Mivel a bűn nem maradhat büntetlen, Ő veszi magára az ember helyett a bűnök igazságos, isteni jogrend szerinti büntetését. Ha az ember hisz ebben – azaz bűnösségét elismerve meghajtja fejét Isten felfoghatatlan jósá-
ga, kegyelme előtt, és elfogadja az érte szeretetből hozott, helyettes áldozatot –, akkor „ingyen kegyelmet” (Rm 3,24) kap, teljességgel mentesül a bűn igazi büntetésétől, a „második haláltól”, azaz az élet jogának elvesztésétől. Ez az érdemtelenül kapott, mérhetetlenül nagy kegyelem gyökeres változást idézhet elő az ember személyisége legmélyén.
Egyrészt megszégyeníti benne és meggyűlölteti vele az önzést. Másrészt pedig mintegy „foglyul ejti” őt az isteni szeretet nagysága, szépsége, vágyakozik az igaz életre. Az emberre vonatkozó megváltási terv alapeszméje tehát a helyettes áldozat, Krisztus önként vállalt kereszthalála. Ezt a helyettes áldozatot Isten hozza meg – az Atya éppúgy, mint a Fiú. Ez az a „váltságdíj” (1Pt 1,18), amit Isten fizet az emberért. Erről szól a Biblia „főigéje”: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) „Mert azt, aki bűnt nem ismert, Isten bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5,21) Ez Isten egyedülálló „gyógyszere”, megoldása, ilyen bűnrendezésre csak Ő képes. Ő, a megtestesült szeretet tudott csak ilyen kimondhatatlan áldozatot hozni az emberért. Továbbá egyedül csak ő ismeri pontosan a szívek indítékait, titkait. Csakis Ő tudja megállapítani egy-egy ember bűnbánatának, bűntől való elfordulásának a valóságos voltát.
Isten rendelése szerint földi igazságszolgáltatásra is szükség van azonban az ő ítélkezése, végső, egyetemes ítélete mellett. Ez a funkciója Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének a tanúsága szerint: „A fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetek rettegtetésére vannak… Isten szolgája a te javadra…, [és] nem ok nélkül viseli a fegyvert: igazságot szolgáltat a gonoszt cselekvőkkel szemben.” (Rm 13,3–4) Kálvin írja: „Ebből a hatóságok is megtanulhatják, hogy mi az ő hivatásuk. Mert nem a saját érdekükben uralkodnak, hanem a közjóért… Minthogy Isten küldte őket, az Ő dolgát végzik, Őneki kell majd
számot adniuk… Isten jóvoltából van az, hogy a gonoszok jogtalanságai ellen a fejedelmek karja védelmez.”
Évekkel ezelőtt olvastam egy nemzetközi rendőrség kötelékében dolgozó rendőrfőnök nyilatkozatát. A riporter kérdésére, hogy miért hatalmasodik el annyira a mai társadalomban a bűnözés, ezt válaszolta: A bűn megszűnt bűn lenni. Nem egy bűnöző kikerüli a büntetést a jogászok ügyeskedésének köszönhetően. Egyesek közülük egyenesen sztárok lesznek, még könyvet is írnak az általuk elkövetett sikeres bűncselekményekről. „Pedig, ha meggondoljuk – mondta – éppolyan igazságtalanság bűnt büntetlenül hagyni, mint ártatlant elítélni.” Természetesen a földi hatóság is adhat kegyelmet, sőt elkötelezett a rehabilitációra, abban az esetben, ha utóbb kiderül, hogy a korábban meghozott ítélet nem volt megalapozott, vagy aránytalan, túlzó mértékű volt a kiszabott büntetés.

Dr.Vankó Zsuzsa

A teljes írás lapunk 69. Lapszámában olvasható.
A lapszám megrendelhető elérhetőségeink valamelyikén.