A hőhullámokon, hőmérsékleti rekordokon való szörnyülködés helyett érdemesebb az óceánokon és az állandó jég birodalmában körülnézni. A globális tengerszint Földünk „hőmérőjének” tekinthető, emelkedése a bolygó felmelegedését mutatja. Teljesen felesleges tehát a klímaszkeptikusokkal a globális átlaghőmérséklet mérési pontosságáról vagy számítási módszereiről vitázni, Földünk felmelegedésének ténye elvitathatatlan. A globális felmelegedés kezelésével kapcsolatos „még van időnk” narratívával szemben valójában már beindultak hatalmas léptékű öngerjesztő természeti folyamatok. Idén nyáron alaposan ránk ijeszt az időjárás: a rendszeres mérések kezdete óta soha nem látott számú és intenzitású hőhullámos időszakot kellett elszenvednünk.
Szerte a világban hasonló jelenségeket tapasztalhattunk.

• Ausztráliát idén tavasszal apokaliptikus hőség és bozóttüzek uralták le,
• Nyugat-Afrikában 50°C feletti hőmérsékleteket mértek,
• Mekkában 1300 zarándok lett a hőség áldozata,
• a kanadai határ közelében 36 °C fölé kúszott a hőmérő higanyszála, hogy csak néhány példát említsünk a közelmúlt történéseiből.

Infantilis derűlátás

Persze, megijedni csak azért tudunk, mert „elfelejtettek” bennünket felkészíteni a rideg valóságra.
A globális klímapolitika, élén az Éghajlatváltozási Kormányközi Testülettel (IPCC), tökélyre fejlesztette
a különböző kibocsátási forgatókönyvekhez kapcsolt előrejelzések megbízhatóságának látszatát, a globális klímamodellek jóslatait a sámáni szertartásokra jellemző vakhit övezi.
Pedig a matematikában jól ismert, hogy a nemlineáris komplex rendszerek (amilyen a Föld éghajlati rendszere is) per defi nitionem előrejelezhetetlenek, így korlátos ismereteinken alapuló csökevényes klímamodelljeink előrejelzései inkább vágyainkat, semmint a ténylegesen várható eseményeket tükrözik. Ez pedig a politikai korrektség jegyében nyakon van öntve egy jó adag infantilis derűlátással, jelesül, hogy a természet még osztott nekünk lapot, és meg tudjuk állítani a klímaváltozást +1,5 °C-on vagy +2 °C-on belül.
Az emberiség globális éghajlatváltozással kapcsolatos nézeteit az üvegházmodellje uralja, a megfigyelési adatok közül pedig az emberek többsége szinte kizárólag a felszíni átlaghomérséklet trendjére kíváncsi. Pedig a hőmérséklet mint ún. intenzív fizikai állapotjelző messze nem a legszerencsésebb választás, ugyanis a rendszer egyensúlyi állapotát jellemzi, és nem additív. Az csak a viccben lehetséges, hogy úgy fűtsük a házunkat, hogy „nyisd ki, fiam, az ablakot, engedd be odakintről még azt az 5 fokot”. A változás szempontjából ténylegesen releváns fizikai mennyiség az energia lenne, ami additív, amire vonatkozik például az energiamegmaradás törvénye („energia nem vész el, csak átalakul”).
Földünk azért melegszik, mert a megnövekedett üvegházhatás, valamint sugárzás-visszaverő képességének (ún. albedójának) a csökkenő felhőzet és légszennyezettség, a zsugorodó jégborítottság és a beépítések miatt bekövetkező csökkenése miatt évről évre többlet-hőenergiára tesz szert. ....