Aktuális számunk tartalmából

Megjelenés december 20-án.

72. lapszám

  • A két advent

    Lehet, hogy ezen írásunkat több olvasónk már csak a karácsonyi ünnepek előestéjén veheti kezébe, illetve majd az új év kezdetén. Azonban az adventről való gondolkodás nem veszthet aktualitásából, „nem évül el” az ünnepek elmúltával, tudniillik a Biblia két adventről is szól. (Az „advent” latin szó jelentése ugyanis eljövetelt jelent.) Érdemes azt is átgondolni, hogy miért is ünnepeljük karácsonykor újra és újra azt a Valakit, aki már eljött, és miért nem állunk szóba ugyanakkor azzal a gondolattal, hogy a Biblia szerint ugyanő másodszor is el fog jönni? Nem ez utóbbi lenne pedig ma a sokkal ésszerűbb adventvárás, mint inkább az elsőre „készülődni”?

  • A Moho Sapiens shopiens története

    A 21. században az egyetemes tudomány felhalmozott vívmányai a 8 milliárdos népességgel és a kőkorszakban ragadt emberi agy korlátaival kombinálva permanens rendszerszintű üzemzavartól szenvedő globális világot hoztak létre. Az egymással is összefüggő válságok (polikrízis) elől az emberiség sajnos az illúziók a gazdaságpolitika-média által kifeszített kommunikációs valóságába menekül. Ezzel egyre közelebb sodorva magát a hatodik nagy kihalási eseményhez. (A portfolio.hu-n megjelent írást a szerző engedélyével közöljük.)

  • Mogács József: A józan paraszti ész

    Aki ismert valódi parasztokat, soha nem jutna eszébe, hogy összekeverje őket a bugrissal vagy a tahóval. Azért bocsátom ezt előre, mert elfogult lettem a józan paraszti észt illetően. A bonyolult nekem már egyre gyanúsabb.

  • A deepfake világa 3. rész

    Napjainkra a mesterséges intelligencia és a deepfake elérte azt a fejlettségi szintet, hogy bárkit úgy lehessen beállítani, mintha valamit mondott vagy tett volna. A generatív mesterséges intelligencia gyors fejlődésének köszönhetően a mesterségesen létrehozott tartalom minősége elérte azt a pontot, hogy nehéz megkülönböztetni, mi valós, és mi nem.

  • Művész, pedagógus, ember

    Teljes nevén David Fjodorovics Ojsztrah (1908–1974), a világhírű szovjet hegedűművész, pedagógus és karmester kereken ötven éve, 1974. október 24-én hunyt el. A következő írással a nagyszerű művészre és emberre emlékezünk.

  • „A hajléktalanság univerzumában”

    Röhrig Géza (1967) Kossuth-díjas magyar színész, író, költő, énekes Egy évig hajléktalanként élt Budapesten, ennek „élményéből” született Angyalvakond című kötete, ebből válogattunk néhány verset, ezeket Nádas Péter ajánlásával közöljük.

  • Müller Károly: Téli napló

  • Szász Ágnes: A csúnyácska fenyofa

  • N. Ori Irma: A tó jege olykor beszakad

  • Hogyan lett keresztény ünnep a karácsony?

    Az ajándékozás öröme ember voltunk szerves része. Szeretünk adni, de talán még többen vannak, akik kapni szeretnek! Nem állt távol az ókor emberétől sem az ajándékozás, amit az évszázadok során ünnepi szintre emeltek. Az ókori Rómában az ajándékozás ünnepe a téli napforduló környékére esett, decemberre, a szaturnália ünnepére, sőt az ajándékozás újév napján is hagyomány volt. De hogyan épült be a pogány újévi adományozási szokás és a karácsonyünneplés szokása a kereszténységbe?

  • Légy te is kreatív

    Vendégváró és üdvözlőajándékok

  • A tűzbiztos házasság

    Ádám és Évi házassága súlyos válságba került. A Nyitott Szemmel magazin házassággondozó táborában sikerült feltárniuk problémájuk gyökerét, és újra egymásra találniuk. De előtte Ádám, sértettségét és büszkeségét félretéve, a „Tűzbiztos házasság” című házassággondozó film mintájára végigcsinált egy negyvennapos programot, hogy felesége bizalmát, szeretetét visszanyerje. Annak ellenére kellett következetesen kedves, figyelmes gesztusokat tennie felesége irányába, hogy Évi lépten-nyomon visszautasította. Az egymásra találás örömeiről és küzdelmeiről beszélgettünk a táborozók körében.

  • Tanácsok a légúti betegségek elleni küzdelemhez

    Ilyenkor akár kézről, lábról áthűlve is könnyebben megfázunk, ágynak dönthetnek a betegségek. Ám nem törvényszerű, hogy így legyen, számos dolog csak rajtunk múlik. Az alábbiakban csupán néhány terápiás ötletet villantunk fel, hogy felvértezettek, ellenállók legyünk ebben az időszakban is a kórokozókkal szemben.

  • Fitten és egészségesen

  • Az édentől semerre: Kenya

    Természetesen kölcsönöztem a címet, mert figyelemfelkeltő voltánál fogva épp megfelelő egy utazási élménybeszámoló élére, és szafariprogramjaink valahol emlékeztettek is a nyomaiban megmaradt édenre. Csak nyomaiban, és csak a felszínen. Mert ez az éden már magában rejti az emberi elbukást. Nem tűr semmiféle gyengeséget vagy elesettséget, még átmenetit sem. Ha leszakadsz a csoporttól, prédává válsz. S ha préda vagy, percig sem lehet megpihenni, az éberséget félvállról venni, szunyókálni, meglassulni, és még a legerősebbnek is szüksége van némi szerencsére ahhoz, hogy túlélje az éjszakát, s a hajnali derengő fényben új lappal induljon – mintha minden a legnagyobb rendben lenne, úgy, ahogy Isten eltervezte és elrendelte.

Eddig megjelent lapszámok