Ági széles jókedvében, ugrabugrálva megy az oviba. Majdnem meg is botlik Mirciben, aki, cica létére naponta elkíséri őt a sarokig. Ma csak fél 12-ig kell ott lennie! Ebédre hazajöhet, mert vendégül látják a drága Ilonka nénit. Hurrá!

    A néni egy közeli faluban lakik, de ritkán jön be a városba. Ő a legaranyosabb nagynéni a világon.  Egyedül él, és mégsem morcos! Nem úgy, mint Mérges néni, akinek épp most értek a háza elé. Mindig az ablakban kukucskál, és lesi, hogy ki töri le a szellőrózsáját. Ági ugyan hozzá nem nyúlna, pedig szereti a virágokat. Le is hajol az alacsony ablak alatt, meg ne lássák.

A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme – és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak. Nem tudom, ki hogy van ezzel a színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban
odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van.