A mesterséges intelligencia terjedésével egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az ún. deepfake – ma már bárki hozzáférhet olyan alkalmazásokhoz, amelyek lehetővé teszik, hogy a használó saját maga is készítsen ezzel a technológiával módosított hang- és/vagy képanyagot. Ezt a technológiát – mint a világon szinte bármit – építő módon és káros célok megvalósítására egyaránt fel lehet használni. Most induló háromrészes cikksorozatunkkal szeretnénk betekintést nyújtani a deepfake világába. A sorozat első részéből megtudhatják, mi a deepfake, és azt is, milyen pozitív felhasználási lehetőségei vannak.

Dr. Oláh Zoltán tizenhat évet élt Amerikában, elsősorban a rák és a sejtszintű intelligencia kutatásában vett részt. A kétezres évek elejére a kutatók előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy a gyógyszeriparban a kémikusok szerepét a biológusok veszik át, mert biológiai kérdésekre célzott biológiai megoldásokat érdemes adni az egész szervezetben eloszló, számos mellékhatással járó vegyületek helyett. A jövő a betegséget okozó célfehérjék személyre szabott kezelése. Interjúnkban a génterápiás eljárások kiterjesztéséről, valamint az Alzheimer- és Parkinson-kór megfékezésére kidolgozott mikrobiológiai felfedezéséről beszélgetünk a Szegeden élő kutatóval.

Manapság az internetes technológiákat körülbelül négymilliárdnyian használják. A 21. század legmeghatározóbb változásait az „információs robbanás” okozza. Korunkra
is mélyen igaz lehet Einstein találó megállapítása, miközben az ő korában a közösségi média még nem volt ismert: „A tudomány gyorsabban fejlődött, mint a lelkiismeret.” 

A remény az egyik legszebb szavunk. Légies, kedves hangzása valahol mégis határozottságot üzen. Szívünk kívánalma szerint tágítja képzeletünk horizontját. William James írja: „A reményeid, álmaid és törekvéseid jogosak. Megpróbálnak felemelni a felhők fölé, a viharok fölé, csak hagynod kell.” Igen ám, de mi van akkor, ha naponta kell megvívnunk csatáinkat a viharfelhőkkel, és egyre jobban úgy tűnik, vesztésre állunk? Ma nagyon kevés ember vonhatja ki magát a félelmek szorításából. Az élet törékennyé vált, s ha magunkat kevésbé is, de szeretteinket féltjük a láthatatlan ellenség állandó fenyegetésétől. „A félelem rabbá tesz, a remény felszabadíthat. A remény jó dolog, talán a legjobb minden közül, és a jó dolgok soha nem halnak meg.” (The Shawshank Redemption/A remény rabjai – Stephen King.)

Kecsekméti János írása

Minden korszakban voltak szegény gazdagok és gazdag szegények. Van, aki kevéssel is megelégszik, és boldog, mások a bőség ellenére is mindig sóvárognak valami új, valami más után. Vajon az anyagi javak függvénye a gazdagság, vagy gondolkodásmód kérdése? Mi dönti el, hogy melyik csoportba tartozunk? Miért ennyire nehéz megelégedettnek lennünk, és értékelnünk azt, amit már amúgy is birtokolunk?

 

Február 24.-én – Európa szeptember 11.-éjének estéjén a tizenhét éves fiúnkkal nézegettük az első háborús tudósításokat a mobiltelefonján. Porig rombolt épületek, lebombázott, véráztatta üres szobák, lövedékek nyoma mindenfelé, egy fiatal katona videója, melyben szüleitől búcsúzik: „Mama, papa, szeretlek benneteket!” Aztán egy zöld biciklis kislányról készült videó, akit éppen bombatalálat ér, majd fölényesen nyugodt orosz katonák lövedéket töltenek hatalmas lánctalpasaikba…

„Az idő nem gyógyítja be sebeinket. A gyógyulásunk azon múlik, mihez kezdünk az időnkkel. Akkor gyógyulhatunk meg, ha a felelősség mellett döntünk, ha a kockázatot választjuk – ha úgy döntünk, hogy eleresztjük a múltat vagy a gyászt.”