Az embereket távlati céljaikról kérdezgetve legtöbbjüknél az egészség, a gazdagság és a boldogság az, ami listájuk elején szerepel, ehhez képest azonban a hétköznapi életüket teljes mértékben rövid távú céljaik kielégítésére szentelik. 

Békés Pál egyik művében beszédesen Félőlénynek nevezi az embert. Találó elnevezés. Mindentől képesek vagyunk félni. Még a szeretettől is. És ha a jótól rettegünk, hogyan ne félnénk attól, ami valóban rossz? 

A gyávaságban az a legfélelmetesebb, hogy észrevehetetlen. Mint egy búvópatak van jelen az életünkben.
Néha felszínre tör, hogy aztán gyorsan visszabukjon a felszín alá, mielőtt még felismerhetnénk. A felszínen is álcázza magát. Nagyon gyakran a félelem  vagy a halogatás köntösébe bújik. De megtaláljuk a megfeleléskényszer, a lustaság vagy a szenvedélybetegségek mögött is. Mi meg a tüneteket kezelgetjük, már ha egyáltalán szánunk erre időt, és nem értjük, hogy miért toporgunk még mindig egy helyben Nem találjuk, hogy hol akadtunk
el. A gyávaságnál, kedves Olvasók!