„A hét első napján pedig kora reggel a sírhoz mentek, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ pedig a sírról elhengerítve találták, és amikor beléptek, nem találták az Úr Jézus testét. Amíg emiatt tanácstalanul álltak, hirtelen két férfi
állt melléjük fényes öltözetben. Akkor rémülten földre szegezték tekintetüket, azok pedig így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a halottak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában volt. Azt mondta: Az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, megfeszíttetnie és harmadnapon feltámadnia. Visszaemlékeztek azért az ő szavaira…”
(Lk 24,1-8; revideált fordítás)

Összeegyeztethető-e egymással az igazság érvényesítése és a kegyelemadás? Emberi logika szerint nem. Az igazság maradéktalan érvényesítése kizárja a kegyelemadást. Ha viszont a kegyelem érvényesül, akkor félre kell tenni ehhez az igazságot. Isten viszont – egyedülálló és csakis az ő részéről lehetséges módon – egyszerre és együtt érvényesíti az igazságot és a kegyelmet az emberrel való bánásmódjában.

"Erre a bűnre nem létezik kegyelem” – hangzik el az óta is sokak véleménye. Ez a tömegek és általam is képviselt érvelés gondolkodóba ejtett: Istenről ismert, hogy nála bőséges a kegyelem, de emellett Ő igazságos is. Az emberi világban e két fogalom szinte összeegyeztethetetlen. Hiszen, ha kegyelmet gyakorlunk valaki bűne felett, akkor nem érvényesítjük az igazságot. A büntetés elkerülhető? A következmények elháríthatók? Hogyan férhet össze a kegyelem az igazsággal? – erről kérdezem Reisinger János irodalomtörténészt.

Egy éve másról sem szólnak a hírek, mint hogy koronavírusban hányan fertőződtek meg, hányan gyógyultak meg belőle, s hogy melyik országban hány áldozatot szedett már a járvány. A számok egyre elkeserítő bbek. De arról is egyre gyakrabban hallani, hogy sokaknak már nemcsak a vírus okoz (halálos) betegséget, hanem az attól való félelem, a Covid-fóbia is. Mit kezdhetünk a félelmeinkkel, lehetséges-e, hogy ne kárunkra, hanem javunkra váljon? Létezik olyan ország, ahol nem kell félni semmitől?

És miért éppen így?  Nem lett volna más, kevésbé véres megoldás az ember megváltására?

Gondolatok húsvét előtt és után

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy világunk az elmúlt évtizedek során letagadhatatlanul kiszámíthatatlan és veszélyes pályára állt. Nemcsak Földünk érzékeny természeti egyensúlya - sokfélesége (bodiverzitása), a fajok kihalása stb - sérült súlyosan a globális környezetszennyezés során, hanem az emberi társadalom szinte minden területe, egészségügyi, gazdasági, szellemi erkölcsi alapjai is eltünedezni látszanak egyik napról a másikra.
Sokakat a kilátástalanság, a félelem, a szorongás kerít hatalmába, nem látva reális reménységet sem a közeli, sem a távolabbi jövőben. Ezt az általános létbizonytalanságot és szorongást azegész földüket lassan egy éve szó szerint is lázban tartó, és már több, mint egymillió halálos áldozatot követelő koronavírus-járvány csak felerősítette. Sürgető választ találni a  kérdésre: valódi vagy hamis reménységre építjük-e a mindennapjainkat, a jövőnket? Jézusi hasonlattal élve vajon homokra vagy kősziklára alapozzuk a sorsunkat, életünk "házát" (Mt 7,24-27) egy, az egész világunkat súlyosan próbára tevő pandémia idején?

Ne veszítsd el a  békességed!

4. rész