Hol vannak a türelem és az elfogadás határai?
Ekkor egy korábbi beszélgetés is eszembe jutott, amikor nekem mondta valaki, hogy túl sokat t űrök el a férjemnek, amikor látta, hogy vásárláskor a blokkokat összegyűjtöm, mert a férjem minden kiadást és bevételt könyvel. Ez az ismerősöm nagy hangon kijelentette, hogy őt aztán senki se számoltatná el. Egyik beszélgetés háborgó résztvevőiről sem tudhatjuk már meg, hogy fordított helyzetben valóban meg tudnák-e védeni magukat, vagy csak a másik megítélésében ennyire okosak. Ahogy azt sem tudhatjuk meg, hogy az első beszélgetés célpontja valóban túl sokat enged-e meg a férjének, el van-e nyomva, vagy éppen szelíd, bölcs, önfeláldozó szeretettel cselekszi azt, amit tesz.